Kedves Rallysok!

2023. október 1-jén (vasárnap), Tárnokon a KRAFT SE területén (2461 Tárnok, Sóskúti út – Vadvirág utca mellett) rendezzük meg a Rally Obedience Országos Bajnokságot, az Obedience Hungary Team Sportegyesület szervezésében.

Bírók:
🔹 Sabine A. Löbcke-Maichin (AT) – Nemzetközi Rally Obedience bírónő
🔹 Szerémy Tamás – MEOE Szövetség által elismert hivatalos bíró

Minden osztályba lehet jelentkezni (RO Junior, RO Senior, RO Kezdő, RO 1-2-3), de a nevezés korlátozott számú lesz. Fajtatiszta, ivartalanított, keverék kutyával is részt lehet venni az eseményen.

Hagyományainkhoz híven, a verseny végén minden osztály első három helyezettjét kupával 🏆 díjazzuk, valamint rozettát 🏵 és emléklapot 📜 is kapnak a helyezettek. Nem feledkezünk meg a kevésbé jól teljesítő versenyzőkről sem, minden résztvevő névre szóló emléklapot kap ✍️ , független attól, hogy milyen eredményt ért el. Ezenkívül értékes ajándékcsomagot 🎁 kapnak a helyezettek a Peak Creative jóvoltából, amit ezúton is nagyon köszönünk. 💕

A magyar bajnoki cím elnyerésének feltételei:

✅ magyar állampolgárság
✅ jó, nagyon jó, kitűnő eredmény
❌ “nem felelt meg” eredménnyel nem lehet magyar bajnok a versenyző még akkor sem, ha ő érte el a legmagasabb pontszámot az adott kategóriában.

ℹ️ NEVEZÉSI INFORMÁCIÓK ℹ️

Nevezési díj:
➡️ utalással: 9.000 Ft, Obedience Hungary Team SE tagoknak: 8.000 Ft
➡️ helyszínen, készpénzben: 10.000 Ft (tagoknak, nem tagoknak egyaránt)

Regisztrációs űrlap: https://forms.gle/d9MVXAp6Lc7J1uvf7

Nevezési határidő: 2023. szeptember 22. ⏳

Ritkán előfordulhat, hogy a jelentkezéskor sem a Beérkezett levelek között, sem a Spam mappában nincs a válasz e-mail. Ilyen esetben kérjük, hogy mihamarabb jelezzétek a kutyagh@gmail.com e-mail címen.

A nevezés egyben fizetési kötelezettséggel is jár, ezért kérjük, hogy a nevezéssel egyidőben annak díját is utaljátok át az Egyesület számlaszámára. A nevezési díjat kiegyenlítheted helyszínen történő fizetéssel is, azonban ez nem 9.000 Ft (ill. 8.000 Ft), hanem 10.000 Ft ❗️❗️❗️. Amennyiben ezt választod, kérlek előre kiszámolt összeggel érkezz a bajnokságra, mert a környéken nincs lehetőség pénzváltásra, valamint a regisztráció során is jelezd kérlek, hogy helyszínen fizeted a nevezési díjat.

Nevezés lemondását a nevezési határidő végéig tudjuk elfogadni, az utána beérkezett lemondások nevezési díját nem utaljuk vissza.

A nevezés lemondásához kérjük, hogy a kutyagh@gmail.com e-mail címre küldjetek egy levelet, és abban írjátok meg a kutyátok nevét, és hogy melyik szinten indultatok volna.

▪️ Számlavezető pénzintézet: TAKARÉKBANK Zrt.
▪️ Számlaszám: 73600149-11126809
▪️ Adószám: 18522251-1-13
▪️ Számlatulajdonos: Obedience Hungary Team SE
▪️ Közlemény rovat: „Résztvevő neve – RO Országos Bajnokság”

A versenyen részt venni csak teljesítménykönyvvel lehet. Ne felejtsétek, hogy az új teljesítménykönyvet már nem az Egyesületünk intézi, hanem mindenkinek saját magának kell gondoskodnia róla a MEOE Szövetségen keresztül.

Az ügyintézés módjairól az alábbi linken tudtok tájékozódni:
http://www.kennelclub.hu/index.php?link=teljesitmenyfuzet…

A letölthető nyomtatványokat pedig itt találjátok:
https://www.kennelclub.hu/index.php…

Figyeljetek arra is, hogy időben igényeljétek meg és ne felejtsétek majd magatokkal hozni a bajnokságra. 👍

Ezenkívül a rendezvényre felvezetni kizárólag transzponderrel (kutyachippel), veszettség elleni érvényes (egy éven belüli, de versenyt minimum 10 nappal megelőzően beadott) védőoltással és parazita ellenes kezeléssel rendelkező ebeket lehet. Ezért kérünk Titeket, hogy az oltási könyvet is hozzátok magatokkal.

Figyelem!!! Nevezéseddel egyben hozzájárulsz ahhoz, hogy rólad a rendezvény helyszínén, annak tartama alatt az Obedience Hungary Team SE megbízásából fotó, illetve akár hanggal rögzített videó készüljön és a felvételeket az Obedience Hungary Team SE a rendezvény dokumentálására, valamint oktatási célra honlapján, Facebook oldalán, csoportjában felhasználja.

Kérünk mindenkit a sportszerű magatartás betartására.

A versenyt rossz idő esetén is megtartjuk. 🌧💨☂️

A változtatás jogát fenntartjuk!

Sikeres felkészülést kívánunk! 🍀🍀🍀

Obedience Hungary Team Sportegyesület