Kedves Rallysok!
2024. június 2-án (vasárnap), Tárnokon a KRAFT SE területén (2461 Tárnok, Sóskúti út – Vadvirág utca mellett) rendezzük meg a Rally Obedience Országos Bajnokságot, az Obedience Hungary Team Sportegyesület szervezésében.
Bírók: Petra Nossian (AT) és Szerémy Tamás (HU)
A verseny 1 napos lesz, és 2 pályán egyszerre fog menni. Az eseményen fajtatiszta, ivartalanított, keverék kutyával is részt lehet venni, a lényeg, hogy a kutya életkora legalább 12 hónap legyen. A nevezés korlátozott számú lesz, így érdemes minél hamarabb nevezni.
Nevezési osztályok:
• RO Junior
• RO Senior
• RO Kezdő
• RO 1-2-3
• RO FCI nemzetközi osztály – csak a magyar versenyzők nevezését tudjuk fogadni
• versenyszituációs gyakorlás keretein belül is kipróbálhatjátok magatok a fent említett osztályban.
• és ismét lesz csapatverseny is
A magyar bajnoki cím elnyerésének feltételei:
• magyar állampolgárság
• jó, nagyon jó, kitűnő eredmény
• “nem felelt meg” eredménnyel nem lehet magyar bajnok a versenyző még akkor sem, ha ő érte el a legmagasabb pontszámot az adott kategóriában.
Csapatverseny:
• A csapatokba minimum 3, maximum 4 kutya-gazdi páros nevezhető, lehetőleg azonos kutyaiskolából, egyesületből, de az sem kizáró ok, ha nem azonos kutyaiskolából/egyesületből neveznek a párosok.
• Minden csapatban egy felvezető csak egy kutyával nevezhető! A versenyen egy felvezető 2 kutyával is indulhat, de ebben az esetben két külön csapatba nevezheti a kutyákat, ugyanabba a csapatba nem.
• Ha csapatban nevezel, emellett még egyéniben is ki kell tölteni az egyéni nevezési űrlapot.
• A csapattagoknak NEM kell azonos osztályba tartozniuk!
• A csapat pontszámát az egyénileg teljesített pályamunkákért kapott pontok összege alakítja ki.
• Négyfős csapatok esetén, a 3 legjobb eredményt vesszük figyelembe.
• Azonos összpontszám esetén, a sorrend megállapításában a csapatok legmagasabb osztályban induló párosainak eredménye dönt. A magasabb pontszámot elérő kapja a jobb helyezést.
• Nevezési díj 5.000 Ft/csapat
• Nevezési határidő: 2023. május 24. (este 8 óra)
• FONTOS!!!!!!!! KÉRÜNK TITEKET, HOGY ELŐBB ÁLLÍTSÁTOK ÖSSZE A CSAPATOKAT ÉS CSAK UTÁNA NEVEZZETEK EGYÉNIBEN IS, MERT UTÓLAG NINCS LEHETŐSÉG A CSAPATNEVEK BEÍRÁSÁRA.
Egyéni nevezési információk:
• Az egyéni verseny nevezési díja: 9.000 Ft, Obedience Hungary Team SE tagoknak: 8.000 Ft
• Fizetés: utalással, helyszíni fizetésre nem lesz lehetőség
• Nevezési határidő: 2023. május 24. (este 8 óra)
Versenyszituációs gyakorlás:
• A versenyszituáció nem számít versenynek, nem kell hozzá teljesítménykönyv és a tréning alatt folyamatosan lehet jutalmazni a pályán.
• Ha ugyanazzal a kutyával éles versenyen is és versenyszituációs gyakorláson is szeretnél részt venni (pl. a versenyszituációs gyakorláson megnéznél egy magasabb szintet a kutyáddal), akkor mégegyszer töltsd ki a nevezési űrlapot, a versenyszituációs gyakorlásnak megfelelően.
• A versenyszituációs gyakorlás nevezési díja: Obedience Hungary Team SE tagoknak 7.000 Ft, nem tagoknak 8.000 Ft.
Nevezési díjak és az utaláshoz szükséges infók:
Mindkét típusú nevezésnél (akár csapat, akár egyéni) a nevezéssel egy időben kérjük, hogy annak díját is utaljátok át, helyszíni fizetésre nem lesz lehetőség! A nevezés egyben fizetési kötelezettséggel is jár. Nevezés lemondását a nevezési határidő végéig tudjuk elfogadni, az utána beérkezett lemondások nevezési díját nem utaljuk vissza.
• Számlavezető pénzintézet: MBH BANK
• Számlaszám: 73600149-11126809
• Adószám: 18522251-1-13
• Számlatulajdonos: Obedience Hungary Team SE
• Közlemény rovat: „Résztvevő neve – Országos Bajnokság”
Nevezési linkek:
egyéni: https://forms.gle/anUKCR6Beub9MGMz8
csapat: https://forms.gle/gVLW2Tqk2T42MxG37 csapatnevezés esetén is ki kell tölteni az egyéni nevezésről szóló űrlapot, ne felejtsétek!!!
Amennyiben a nevezésedről szóló visszaigazoló e-mailt nem látod a Beérkezett levelek között, nézd meg kérlek a Spam mappában is, és ha ott sincs, akkor a kutyagh@gmail.com e-mail címen jelezd, lehetőleg MÉG AZNAP.
A nevezés lemondásához kérjük, hogy a kutyagh@gmail.com e-mail címre küldjetek egy levelet, és abban írjátok meg a kutyátok nevét, és hogy melyik szinten indultatok volna.
VB kvalifikáció:
Terveink között szerepelt, hogy az első FCI Rally Obedience Világbajnokság kvalifikációját a Rally Obedience Országos Bajnoksággal kötjük össze, azonban erről még végleges döntés nem született a MEOE Szövetség felől, így – egyelőre – a versenyen nem lehet megszerezni a VB-re való indulási jogot. Amint megszületik a döntés, azonnal értesítünk Titeket és ennek fényében lehet jelentkezni a Rally Obedience Országos Bajnokságra.
Marmagasság mérés:
Akinek a teljesítménykönyvében nincs hiteles marmagasság bejegyezve, és akik a 2-es szintre való fellépést tervezik, azoknak a verseny napján biztosítani fogunk hivatalos mérést. A mérést Nagy Veronika, nemzetközi agility bíró fogja végzi. (A ROB és RO1 osztályokban nincs szükség a mérésre, mert nincs magasugró feladat a pályán) Akiknek pedig már be van jegyezve a hiteles marmagasság, az majd a nevezési űrlapon válassza ki a megfelelő jelölőnégyzetet.
Dokumentumok:
A versenyen részt venni csak teljesítménykönyvvel lehet. Ne felejtsétek, hogy az új teljesítménykönyvet már nem az Egyesületünk intézi, hanem mindenkinek saját magának kell gondoskodnia róla a MEOE Szövetségen keresztül.
Az ügyintézés módjairól az alábbi linken tudtok tájékozódni:
http://www.kennelclub.hu/index.php?link=teljesitmenyfuzet…
A letölthető nyomtatványokat pedig itt találjátok:
https://www.kennelclub.hu/index.php…
Figyeljetek arra is, hogy időben igényeljétek meg és ne felejtsétek majd magatokkal hozni a bajnokságra.
Ezenkívül a rendezvényre felvezetni kizárólag transzponderrel (kutyachippel), veszettség elleni érvényes (egy éven belüli, de versenyt minimum 10 nappal megelőzően beadott) védőoltással és parazita ellenes kezeléssel rendelkező ebeket lehet. Ezért kérünk Titeket, hogy az oltási könyvet is hozzátok magatokkal.
Figyelem!!! Nevezéseddel egyben hozzájárulsz ahhoz, hogy rólad a rendezvény helyszínén, annak tartama alatt az Obedience Hungary Team SE megbízásából fotó, illetve akár hanggal rögzített videó készüljön és a felvételeket az Obedience Hungary Team SE a rendezvény dokumentálására, valamint oktatási célra honlapján, Facebook oldalán, csoportjában felhasználja.
Kérünk mindenkit a sportszerű magatartás betartására.
A versenyt rossz idő esetén is megtartjuk.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Sikeres felkészülést kívánunk!
Obedience Hungary Team Sportegyesület
Legutóbbi hozzászólások